A Tábor keletkezése

Régóta járunk Bozsokra nyaralni a családommal. Olyannyira megkedveltük a határmenti kis falut, hogy néhány éve már házunk is van ott, így az év bármely részén ellátogathatunk Bozsokra. Nagyszüleim még annak idején a Kastélyszállóba jártak nyaralni, mely azóta is fogadja vendégeit, környezete gyönyörű, és nagyon kellemes a pihenni, kirándulni vágyó látogatók számára.

 Édesanyám fejében megfordult az az ötlet, hogy a házunkban táboroztassunk gyerekeket. Nekem is megtetszett a gondolat, de egyszer, amikor a Kastély mellett sétálgattunk, a fantáziám odáig merészkedett, hogy belehelyezkedtem egy elképzelt nyári esemény hangulatába, amely a Kastélyban kap helyet és amelyben  zeneoktatás zajlik, este koncertek vannak, és ezenkívül a Kastély melletti erdőben kirándulunk délutánonként, elbiciklizünk a rohonci tóhoz fürdeni, este pedig a tábortűznél énekelünk, beszélgetünk.

A későbbiekben ez sokáig csak egy álomnak tűnt, bár egyre több-és több gondolat ölelte körül az esetleges kastélyi eseményt. Amikor már elég ötletem volt a Tábort illetően, előálltam vele a családom és a közeli barátaim körében, valamint felkerestem a bozsoki Kastély ügyeit intéző hölgyet, Ferencz Tímeát, aki nagy örömmel fogadta Táborról szóló információkat. A további tervek megvalósításához nagy lendületet adott Tímea lelkes támogatása.  Szerencsére nagyon sok kreatív segítőm lett rövid idő alatt, az ötletek megtöbbszöröződtek és megkezdődött a valódi munka, amely azóta is tart. Nagy szerencsénkre a felkeresett tanárok közül is a legtöbben elvállalták a kurzuson való tanítást, így nagyon boldogok vagyunk, hogy az ország kiemelkedő zenepedagógusaival dolgozhatunk együtt a Bozsoki Zenei Tábor keretében.

 

Nagyon várjuk az esemény eljövetelét és reméljük, hogy a legjobb zenész növendékek, a legkedélyesebb gyermekek, a nagyszerű tanárok, családok és Bozsok lakosai egy boldog hangulatú, hagyományteremtő rendezvény részesei lehetnek! 

 

Köszönetet szeretnék mondani azoknak az embereknek, akik nélkül ez a szervezés nem jöhetett volna létre!

 Név Szerint: Dr. Treiber Pálné, Balog Gábor, Balog Gáborné, Székely Kristóf, Vojtek Jan, Vissi Barnabás, Virág Mátyás, Veress Sibil, Katona Ágnes, Balog Gabriella, Ruisz Léna, Vida Mónika Ruth, Balog Benjámin, Treiber Zsuzsanna és Balog Mihály

                                                                                                                                                                  Írta: Balog Alexandra